Tavaszy Sándor: Válogatott filozófiai írások^*

(Pro Philosophia, Kolozsvár, 1999)

Tavaszy Sándor válogatott filozófiai írásainak megjelenése jelentős és örvendetes eseménye a magyar – és nem csak az erdélyi magyar – filozófiai életnek.

Nem mintha az elmúlt több mint tíz évben nem jelent volna meg közel két tucat írás Tavaszyról, a filozófusról és a teológusról, Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Hanem azért, mert ezek az írások elsősorban történeti megközelítésűek. Ennek természetesen messzemenő létjogosultsága van. Abban az értelemben is, hogy Tavaszy Sándor alkotói életútja igen izgalmas és szimpatikus gondolkodói utat rajzol elénk, s abban az értelemben is, hogy ennek az útnak a végigkövetése igen sokat mond el azokról a korszakokról, amelyeket Tavaszy Sándor átélt – átélt egy kivételesen igényes és átfogó műveltségre támaszkodó gondolkodói attitűddel. Tavaszy Sándor tanulmányozása kétségkívül nemes, és – például a két világháború közötti erdélyi szellemi életet kutató ember számára – elengedhetetlen foglalatosság.

Csakhogy komoly filozófus soha nem azért ír, hogy egy-két nemzedékkel később kultúrtörténeti érdekesség legyen. Hanem azért ír, mert úgy gondolja, érvényes, igaz mondanivalója van valamely, az ember számára alapvető kérdésről.

Ezért fontos és örvendetes, hogy a most bemutatandó könyv teljes egyértelműséggel és nyíltsággal nem történeti – filozófiatörténeti –, hanem filozófiai célokat kíván szolgálni: szembesíteni akar Tavaszy Sándorral, a filozófussal, akivel ma is lehet, érdemes párbeszédet folytatni.

A könyvnek ez a koncepciója – ami az előszóban expressis verbis megfogalmazódik, de meghatározza az írások kiválogatását vezérlő szempontokat, sőt azok sorrendjét is (nem kronológiai rendben követik egymást) – következményekkel jár a lehetséges olvasói körre is. Az egyik hangsúlyos üzenete az a könyvnek, hogy Tavaszyt olvasni nem csak azoknak érdemes, akik eddig is tették – vagy legalábbis illendő lett volna tenniük –, nevezetesen szakteológusoknak és szakfilozófusoknak, a két világháború közötti erdélyi történetet és kiváltképpen is szellemtörténetet kutatóknak és a kisebbségi kérdéssel foglalkozóknak, hanem minden nyitott szellemiségű, jövőt, célt, értelmes életet kereső értelmiséginek, aki hajlamos és hajlandó elmélyült gondolkodásra, folyamatos kérdezésre – ami a filozófia egyik, ha nem legfontosabb, sui generis sajátossága.

Vagyis: felszólíttattunk arra, hogy Tavaszyt olvasva elsősorban ne Tavaszyra, a személyre, annak – persze nagyon érdekes – gondolati történetére figyeljünk, s ne is arra, ami mögötte van: történelmi fordulópontokra, egy kisebbségi sorba került társadalom vívódásaira, útkeresésére, vagy éppen ugyanerre a válságba került egész európai értelmiség esetében, hanem arra, amiről Tavaszy beszél: örök létről és történelemről, a tudomány lehetőségeiről és korlátairól, objektivitásról és szubjektivitásról, az ember helyéről a világban és a történelemben, bizonyosságról és megkérdőjeleztetésről, arról, amit tudhatunk és arról, amit tennünk kell. Az mindenesetre kétségtelen, hogy Tavaszy intenciója ez volt: hogy ezekről gondolkozzunk, illetve, hogy ezekről gondolkodva álljunk szóba ővele is.

Persze az sem maradhat említés nélkül, hogy ez a könyv történeti szempontból is érdekességgel bír. A közölt írásokból terjedelmileg a legnagyobb egy kézirat első közlése: „Bevezetés a filozófiába” 1945–46-ból. Az írásnak különös fontosságot kölcsönöz az a tény, hogy kifejezetten filozófiai írása Tavaszynak az 1945 utáni időszakból eddig nem volt publikálva. Ebben az írásban pedig mintha a harminc évvel korábbi filozófus szólalna meg. A neokantiánus, Böhm-tanítvány Tavaszy, a századforduló alapvetően optimista európai tudományában oly otthonosan mozgó gondolkodó. Az a Tavaszy, akiről sok 20-as, 30-as évekbeli írást olvasva azt lehetne gondolni, hogy átadta helyét az egzisztencialista, vagy legalábbis egyértelműen afelé tájékozódó, Kierkegaardot, Heideggert olvasó Tavaszynak, illetve a dialektika-teológia középeurópai felfedezőjének, a két háború közötti erdélyi református teológia első számú meghatározójának.

Az „öreg Tavaszy” ismeretében sok mindent át kell értékelni a „standard Tavaszy-képhez” képest. Új kérdések vetődnek föl, illetve újra felvetendők régi problémák: idős korában visszatért-e Tavaszy fiatalkori nézeteihez, vagy azokat mindig is, kontinuusan vallotta? Kiegészítés, korrekció volt-e nála az egzisztencialista filozófia szempontjainak érvényesítése, vagy szakítás korábbi, lényeges nézeteivel? Kierkegaard iránti érdeklődése filozófiai indíttatású volt-e, vagy elsősorban teológiai nézeteinek megalapozását volt hivatva szolgálni? És általában: mi a viszony a filozófus és a teológus Tavaszy között?

Ezekről a kérdésekről lehet és kell is tovább vitatkozni. De mostantól mindenki számára hozzáférhető „új” tények és egy karakteres – a kontinuitást hangsúlyozó – elemzés ismeretében.

És végül engedtessék meg egy kis „kedvcsináló ízelítőt” adni Tavaszyból. Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy Tavaszyval érdemes beszélgetni, együttgondolkodni mai útkereséseink, saját gondjaink közepette is.

Meglehetősen általános és aligha tagadhatóan megalapozott ma az egész – bennünket is felölelő – nyugati világban a veszélyérzet az általános értékvesztés miatt. Sokszor úgy tűnik, egyre élhetetlenebb, embertelenebb az élet abban a világban, melyben a konzumálás és a technika mindent maga alá gyűr, árucikké tesz. Az ezzel szembeni kritikát, a kiútkeresést újra és újra lebénítja azonban az az érv, hogy mindez a „negatív melléktermék” végső soron elkerülhetetlen következménye a szabadságra épülő társadalmi berendezkedésnek és emberi attitűdnek. Bármilyen sok értéket kell is elsiratnunk, azok megőrzése érdekében a szabadsággal fizetni vállalhatatlanul magas ár lenne.

Tavaszy gondolkodásában ma is fogható, értelmezhető módon különböztetik meg az élet anyagi, tárgyi és a szellemi oldala. Nála – illetve a neokantiánus terminológiában – a civilizáció és kultúra elhatárolásában érhető tetten. Bár ez a fogalmi megkülönböztetés ma nehezen lenne érvényesíthető, a jelentését át tudjuk látni. Mint ahogy nap mint nap megéljük a civilizáció rohamos fejlődése és a kultúra elerőtlenedése közötti egyre rémisztőbb szakadékot.

Csakhogy a kettő viszonya és a szabadság szerepe ebben Tavaszy szerint éppen az ellentéte annak, amit mi oly könnyen elfogadunk. Civilizáció és kultúra elkülönülése és egyben megkülönböztetendősége Tavaszy szerint abból fakad, hogy csak a kultúra a szabadság világa, szemben a puszta tényekével, adottságokéval, a civilizációval. Nem a civilizációt, hanem csak a kultúrát, a szellemi-erkölcsi világot építő ember éli meg szabadságát. Ebből a szemléletmódból nézve saját korunkat egészen máshogy láthatjuk. Azt kell – vagy lehet – mondanunk: a civilizáció győzedelmeskedése a kultúra fölött nem a mind jobban érvényesülő szabadság következménye, hanem épp ellenkezőleg, a szabadság kiürüléséé, vagy talán inkább egy hamis, egy ál-szabadság győzelméé. És innen azután – stílszerűen szólva – szabad az út a továbbgondolkodás, továbbkeresés számára: minden bizonnyal veszélyes irányokba is, ahogy azt századunk világosan megmutatta, de joggal remélhetően nem csak arra.

Tavaszy ezzel kapcsolatos gondolkodásának fontos, egyedi jelleget kölcsönöz azután egyrészt teológus volta, másrészt az a tény, hogy – jobbára németországi eszmetársaival szemben – egy olyan világban élt, ahol a kultúra tradicionális gondolati és részben intézményi keretei nem omlottak még le. Ő egy szekularizáció, sőt bizonyos értelemben felvilágosodás előtt álló közegben gondolta végig azt, amit hozzá közel álló gondolkodók éppen az e keretek megszűnte által teremtett helyzetben.

Ezzel Tavaszy éppen azt igazolta, hogy a gondolatoknak, és par excellence a filozófiai gondolatoknak, sokkal nagyobb erejük van annál, semmint pusztán egy konkrét történelmi-társadalmi helyzet illusztrációinak lennének tekinthetők.

Olyan erejük, hogy rajtuk keresztül most a XXI. század küszöbén is beszélgető és együttgondolkodó-társunkká válhat egy XX. század első felében élt filozófus, és bátoríthat, sőt segíthet bennünket differenciált világlátáshoz, jövőbetekintő, értékőrző és értékteremtő, átgondolt elkötelezettséghez, egy emelkedett erkölcsiségű élet lehetőségéhez.

Zalatnay István

Somló Bódog: Értékfilozófiai írások

(Pro Philosophia, Kolozsvár, 1999)

Hogy van-e magyar filozófia, kínos, mi több, kényelmetlen kérdés, és talán az utolsó is, amit innen bentről feltehetünk. Természetesen lehet lavírozni mindenféle pro és kontra érvek között, árnyalatok és finomítások útvesztőiben – ám az bizonyosnak tűnik, hogy a válaszadási kísérletek semmmiképp sem kerülhetik meg a hagyomány, esetünkben az írott hagyomány kérdését.

E kötet fedőlapján szalagszerűen húzódó sorozatcím mindenesetre óvatosan fogalmaz – A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai. A szerkesztők tehát nem döntenek az indító kétpontos kérdésünkben, de láthatóan elkötelezik magukat, hogy magyar nyelven igenis műveltek filozófiát. Rákérdezhetnénk, hogy miért kellene nekünk valaha írt írásokat olvasnunk, stb. stb. Így a kérdés elhibázott. Az már szinte közhely, hogy hagyományunk vagy hagyományaink önnön lehetőségeink jobb bemérésében, önmagunk teljesebb megértésében segítenek. Úgyszintén evidensnek tűnik az is, hogy a Könyvek nem információkat tárolnak, hanem kultúrát, és filozófiai tanulmányokról lévén szó, sajátos gondolkodásmódot, világlátást közvetítenek. No, de – akadékoskodhat valaki – miért érdekelhet minket pont Somló Bódog? Hanák Tibor például Az elfelejtett reneszánsz című, a magyar filozófia történetét bemutató művében úgy látja, hogy amennyiben Somló – sajnálatos módon – nem vet önkezűleg véget életének 46 éves korában, egyik legnagyobb magyar filozófusunk lehetett volna – viszont így csak egy viharos kezdet utáni ígéret maradt. Az eszmetörténész érdeklődésére minden bizonnyal igényt tarthat a somlói életmű, gondoljunk csak arra, hogy Somló a magyar szociológia egyik megteremtője, alapító tagja a Huszadik Század című folyóiratnak Jászi Oszkárékkal együtt, úgyszintén a Tudományos Társaság létrehívói között van, amely társaság egyik, 1903-as ülésén felolvasott tanulmánya kapcsán – amelyet Ady Endre ismertetett a Nagyváradi Naplóban – tört ki a hírhedt botrány, amely szerencsés végkifejlettel zárult. Viszont mi nem olvashatjuk csak ezen optikán keresztül írásait, hiszen akkor egy kultúrhérosszá degradálnánk őt.

Kanyarodjunk vissza a kötetünkhöz. Induljunk ki Somló egyik példájából. A kötetnyitó nagyobb lélegzetvételű tanulmányában, amelyik a szerény Az érték problémája címet viseli, írja : „A könyv csak annyiban erkölcsös vagy erkölcstelen, amennyiben azok a cselekedetek, illetőleg a mögöttük rejlő akarati elhatározások, amelyek a könyvet létrehozták, erkölcsösek vagy erkölcstelenek. Hogy a könyvet mondjuk erkölcsösnek, az csak rövidített kifejezése amaz akarások erkölcsi megítélésének, amelyeknek a köny létrejövetelét köszönheti.”

Alkalmazzuk a fentebb idézetteket a jelen kötetre. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, minthogy válogatásról van szó, hogy nem Somló az, aki felelősséget kellene vállaljon a közöltekért, hanem a könyv szerkesztője (és hogy mennyire fontos a felelősségteljes szerkesztés, azt Nietzsche példáján megtanulhattuk, ugye, nővére és kiadója félreszerkesztése miatt évtizedekig egy hamis Nietzschét olvashattunk).

Könyvünk szerkesztőjét, Dr. Szegő Katalint, vagyis ahogyan számunkra sokkal természetesebbnek tűnik, Kati nénit, azt hiszem, nem kell bemutatnunk a jelenlévőknek. Bár többször is kihangsúlyozta, ő nem filozófus, hanem filozófiatanár, e kötet bizonysága szerint filozófiatörténésznek is kiváló. Valószínű, hogy az még nem köztudott, Kati néni éppen Somló Bódogból doktorált, de a pontosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Somló szociológiai korszakából, és nem e tanulmánykötet tartalmát képező értékfilozófiai munkásságából. Talán túlzott elfogultság nélkül mondhatom, hogy ez a kötet nagyon gondosan és jól van szerkesztve, egyébként ítéletemet bárki ellenőrizheti, aki veszi magának a fáradtságot.

Engedjék meg, hogy közbevetőleg elmeséljek egy kedves kis történetet. Alkalmam nyílt a jelen tanulmányok számítógépbe írásakor segíteni. A gyors gépelés átka, hogy olykor-olykor bizony félreüt az ember, így történhetett meg, hogy a megítélés szó helyett megizélést írtam. Gondolják el, mi történt volna, ha Kati néni nem veszi később észre a hibát – a kötet meg...ítélésében biztos nem segített volna sokat.

De térjünk vissza a tárgyunkhoz.

Somló Bódog gondolatiságának és e könyvecskébe válogatott írások egészének megértéséhez a szerkesztő tollából származó részletező és alapos előtanulmány segíti még a laikust is - és, szó mi szó, ki nem az? Hiszen filozófiával foglalkozók generációi nőttek úgy fel, hogy a századeleji pezsgő bölcseleti közéletet esetleg csupán hírből, vagy csak felszínesen ismerték. Az okot jól ismerjük, a nemes egyszerűséggel átkosnak nevezett volt rendszer kultúrpolitikája, vagyis inkább ideológiai túlfűtöttsége nem kedvezett az ilyen irányultságú kutakodásoknak. Viszont tény, hogy hagyományként működnek ezek a szövegek, mint ahogyan az is, hogy mi ma már nem illeszkedünk szervesen ebbe a gondolatfolyamba.

Talán ennek köszönhető, hogy a szöveggondozói elképzelés meghagyta az írások darabos báját, amolyan ismeretlen ismerősként köszönnek vissza a mára már kikopott nyelvi fordulatok. A másik hatalmas erénye e kötetnek, hogy Somló vitairatként megfogalmazódott gondolatait nem hagyja a levegőben lógni, függelékként a vitapartner, Rónai Zoltán támadó, illetve válasz-cikkeit is hozza. Somló széleskörű műveltsége nyomott hagyott írásművészetén is, az utalások megértésében segít a hátul elhelyezett jegyzetanyag – a szerkesztő bevallása szerint tisztelete kifejezéseképpen nem akart megjegyzéseivel a somlói szövegek közé tolakodni. Szintén Somló tágabb perspektívájának hozományaként, filozófusunk olyan más, jelentős vagy kevésbé jelentős gondolkodókkal vitázik, akiket ma már a korszak kutatóin kívül nem nagyon ismerhetünk – ebbéli gondjainkat megoldja a névjegyzék, ezt is a gondos szerkesztés számlájára kell írnunk. A kötet egészéhez Somló Bódog életéről szóló tömör, de lényegi összefoglaló is hozzátartozik. Végül pedig hadd hívjam fel a figyelmet a kötet végén szereplő teljes Somló-bibliográfiára, valamint a különböző archívumokban szereplő, Somlóval összefüggő anyagok jegyzékére.

Demeter Szilárd

^* A Recenzió rovatban közölt két szöveg az 1999. november 5-én megtartott könyvbemutatón hangzott el.